LeĂrás: Az építőiparnak az árnyékolástechnika egy igen sarkalatos pontja, már csak azért is mert egy nyílászáró kiválasztása vagy megvásárlása esetén már gondolnunk kell a később beépítendő redőnyre is. Tehát nem árt előre gondolkodnunk, hogy milyen fajtájú redőnyt szeretnék, ugyanis a különböző redőny típusok eltérő módon csatlakozhatnak a különböző ablaktípusokhoz. A felső tokos redőnyök esetében, fontos hogy maradjon kellő mértékű hely a redőnyt tároló doboz számára a ablaknyílásban. Az olyan redőnyöknél azonban ahol a redőnydobozt a nyílászárón kívülre szerelik fel, ott a nyílászáró fölött kell hagyni annyi helyet, hogy oda kényelmesen beférjen a doboz, különben az bele fog lógni az üvegfelületbe. Persze ezek mellé még olyan apróságok is társulnak, mint mondjuk a tokszélesítők, helyekre a redőny lamelláinak vezetősínjét erősítik fel. Látszik tehát, hogy redőnyt legalább olyan körültekintően kell választanunk, mint mondjuk fürdőszobai járólapot, de redőny webáruházunk széles választékában minden típust könnyen megtalálhat.